PORTFÓLIÓ
SZOLGÁLTATÁSAIM

Egy szép májusi napon láttam meg  a napvilágot 1988-ban Pécsen. A beszéd és a szórakoztatás, már kisgyerek koromban elragadott.  A jövőm hamar megpecsételődött… Bár ekkor ez még nem fogalmazódott meg bennem ennyire egyértelműen. Egy régi kazettás magnó segítségével kezdtem saját „rádiós műsort” szerkeszteni önmagam és osztálytársaim szórakoztatására. Mindez akkor hagyott alább, mikor családommal a Fejér megyei Szárra költöztünk. Ekkortól kezdve kíséri életemet a néptánc. Aztán nem sokkal a költözés után középiskolába mentem dráma tagozatra, ahol megismerkedhettem a színház és színészet csodájával, és gazdagodtam jónéhány színpadi tapasztalattal. Főiskolai éveimben kristályosodott ki számomra, hogy csokorba szedve különleges világot nyithat meg számomra ez a sok különböző, mégis egységet alkotó ismeret. Ekkor lettem a Budaörs Rádió műsorvezetője, és nagyjából innentől datálható önálló nyilvános szerepléseim kezdete is. Diplomám megszerzése után egyre több megkeresés érkezett hozzám nagyszabású közösségi rendezvények (városi fesztiválok, falunapok) műsorainak vezetésére, illetve üzleti rendezvények moderálására. Aztán eljutottunk napjainkhoz… A hagyományok ismerete és valószínűleg a csillagok szerencsés együttállása tette lehetővé, hogy megkeressen egy kedves barátom első ceremóniamesteri projektemmel. Ekkor kezdődött meg életem egy új, igazán izgalmas szakasza! Aminek remélem Te is részese leszel, KEDVES OLVASÓ!

 

 

Borsodi
Imre

Ceremóniamester

Két individuum közös útjának első és legmeghatározóbb napja az esküvő. Szükségetek lesz egy partnerre, aki segíti ezt a napot zökkenőmentessé, könnyed hangulatúvá tenni… Mindezt felkészülten és ízlésesen. Ha már ezt az oldalt olvassátok, valószínűleg egyetértünk! Találkozzunk, és szabjuk személyre a TI NAGY NAPOTOKAT!

Műsorvezető

Egy fesztivál vagy városi, falusi rendezvény sikerének egyik meghatározó eleme lehet a műsorvezető. Ha úgy jobban tetszik, házigazda. Az egyénileg vagy közösen megálmodott rendezvény koncepciójának megvalósulása nagy mértékben tőle függ. A színpadi események meghatározott mederben tartása és a rendezvény céljának elérése szintén a rajta, mint moderátoron múlik. Nem csak a színpadon veszi ki részét az esemény során. A színpadi szereplők időbeosztását, a színpadon elhangzó előadások felépítését is ismeri, kezeli. Ismerkedjünk meg! Beszéljünk arról, hogyan lehet egy üzleti vagy közösségi rendezvénye hatékony és maradandó közreműködésemmel!

Ennyi elég is rólam